a Liedgut des ungarndeutschen Dorfes Schaumar

könyv első kiadását a német családok, a hazai és európai nyelvi, zenei kutatást végző intézetek és szakemberek is hiányt pótló, magas színvonalú gyűjtésnek értékelték.

Dr. Bereczky János az MTA Zenetudományi Intézetének ny. főmunkatársának bevezetője

Ajánló, a magyarországi német nemzetiség dalkincsét összegyűjtő könyv második kiadásához

A jól ismert XIX. századi szállóigét, mely szerint "nyelvében él a nemzet", Kodály Zoltán óta joggal egészíthetjük ki az elején: "nyelvében és dalaiban él..." Ha Ő és Bartók és más munkatársaik azt a sok tízezer népdalt össze nem gyűjtik, közre nem adják, ha ki nem harcolják, hogy azok java az iskolai énekoktatás részévé váljék és ha ezeknek a daloknak százai munkájuk nyomán egész népünk közkincsévé nem válnak, belénk nem ivódnak, mi mindannyian úgy magyarságunkban, mint emberségünkben felmérhetetlenül szegényebbek lennénk.

Ám Trianon óta, amikor is közülünk oly sokan idegen államok polgáraivá váltak, a szállóige végét is kiegészíthetjük: "nyelvében és dalaiban él a nemzet és a nemzeti kisebbség". Minden határokon kívül rekedt nemzettársunk a népdal nemzetmegtartó erejéről egy szívvel-lélekkel tehet és tesz is bizonyságot.

Most megjelent egy könyv - immár második kiadásban -, mely egy budai-hegységbeli német község, Solymár népdalkincsét adja közre, címe: Liedgut des ungarndeutschen Dorfes Schaumar. Egy kismartoni származású fiatal pedagógust 1941-ben ide neveztek ki tanárnak. Hansághy Margit - utóbb Kelemen Istvánné - ily módon még tanúja lehetett az akkoriban tisztán németek lakta falu hagyományos életének, népi kultúrája virágzásának. Ezt az idilli világot a történelem viharai néhány év múlva visszahozhatatlanul megsemmisítették. A faluközösség nagy része szétszóródott, az évszázadok alatt formálódott és csiszolódott hagyományos kultúra életelemét vesztette. A tanárnő évtizedeket áldozott rá, hogy ezt a népi kultúrát az örök feledésbe merüléstől megmentse. Német- és zenetanári képesítése mintegy predesztinálta őt a népzenei hagyomány összegyűjtésére, ugyanakkor garantálta az anyag szakszerű feldolgozását is. Munkájának gyümölcse, a megmentett anyag a maga nemében páratlan.

Alulírott, mint a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete Nemzetiségi Népzenei Archívumának létrehozója és évtizedeken át gondozója tanúsíthatom, hogy ilyen mélységben és szélességben egyetlen magyarországi német falu népdalkincsét sem tárták fel. (Valószínűleg a jövőben sem fogják többé.) A gyűjtemény, illetve a kiadvány ezért felbecsülhetetlen jelentőségű mind a hazai, mind az össznémet kultúra számára.

Ha szívügyünk, és remélhetőleg mindannyiunknak szívügye, a magyarországi németség fennmaradása, nem ajánlhatunk ahhoz eszközül jobbat és célravezetőbbet, mint e könyv dalainak és általában is a hazai német népdalok hozzáférhető anyagának a nemzetiségi iskolákba való minél előbbi és minél súlyozottabb bevitelét.

Ha a németség nem termelte is ki soraiból a maga nagy Kodály Zoltánját, minden közöttük munkálkodó pedagógus válhatik "kis Kodállyá" a maga helyén és teheti részesévé a rábízottakat annak a dalvilágnak, mely által és melyben a világnak ez a rendkívül értékes színfoltja: a magyarországi német nemzeti kisebbség évszázadok óta él - és ha benne marad, élni is fog.

Még annyit, mint népzenekutató hadd tegyek hozzá, hogy senkit ne zavarjon az, hogy e dalok nem saját községbeliek, hanem solymáriak. Bizony nem solymáriak azok, sokkal tágabb körű közösségnek tulajdonai voltak, egy megyényi vagy egy országrésznyi területé, netán az egész magyarországi németségé.

A népdalok ugyanis soha nincsenek egy községhez kötve, vándorolnak faluról falura, országrészről országrészre. Ki tudná ma már megmondani a szakembereken kívül, hogy a magyarságunkat és emberségünket formált közkedvelt dalaink - olyanok például, mint a Gólya, gólya, gilice... vagy az Elindultam szép hazámbúl... vagy a Gábor Áron rézágyúja... - mely faluból kerültek elő? Mindannyiunké voltak, mindannyiunké lettek.

Hasonló szerepre vannak elhívatva ezek a véletlenségből éppen Solymáron gyűjtött dalok is. Mit kívánhatunk jobbat, mint hogy találják meg útjukat az egész hazai németség újabb és újabb felnövekvő nemzedékeihez és segítsenek megtartani őket úgy nemzeti önazonosságukban, mint emberségükben!

2017. november 6.

dr. Bereczky János

MTA Zenetudományi Intézetének ny. tudományos főmunkatársa